logo

 



A LENGYEL INTÉZET 75 ÉVE
KÖSZÖNTŐK TÖRTÉNETÜNK AZ INTÉZET MA RÓLUNK ÍRTÁK GALÉRIA KVÍZJÁTÉK KIADVÁNYAINK AJÁNLÁSOK Szerzök AZ INTÉZET 75 ÉVE


Krisztina Jerger Jerger Krisztina

Művészettörténész, a Műcsarnok volt főigazgató helyettese

Azonban hihetetlen számomra, hogy ebből a 75 évből, legalább 60 éven át, az én életem részese is volt. Kisgyerekként leginkább a karácsonyok okán, ahol a díszes, üveggömbös csillogás, az akkor még számomra érthetetlen szövegű énekek és az ünnephez tartozó rituálé, az opłatki (templomi ostya) megosztása, évente visszatérő élmény volt. Majd kiskamaszként a lengyelórák Varsányi Pista bácsival és Varsányi Irénke nénivel, aki az első néptánccsoportot verbuválta.


   
Felébresztették bennünk a kíváncsiságot, megismerni szüleink, esetemben Édesanyám hazáját. Később már az egyetemi évek alatt tudatos „munkakapcsolat” alakult ki közöttünk. Hoztam-vittem a programokat, segítettem, segítettek, amiben csak lehetett. Büszke vagyok ezekre a közös munkákra, akár Józef Szajna kiállítására, akár a Polonia Expresszre, hogy csak kettőt említsek a több tucatnyiból. Tadeusz, Basia, Rafał, Maciek, Arek, Kasia – köszönöm!

Rabóczky Judit Rita kiállítása a Platán Galériában (2014)
Rabóczky Judit Rita kiállítása a Platán Galériában (2014)


AZ INTÉZET MA

» Bevezető » Zene, színház, tánc » Film, kiállítások » PR, sajtókapcsolatok, irodalom » Képzőművészet    - Tomasz Piars    - Jerger Timea    - Latarka    - Jerger Krisztina » Közdiplomácia » Lengyel Nyelv » Adminisztráció » Könyvtár





@2014 Lengyel Intézet, Budapest

1065 Budapest, Nagymező utca 15.



Impresszum | Köszönetnyilvánítás