logo

 



A LENGYEL INTÉZET 75 ÉVE
KÖSZÖNTŐK TÖRTÉNETÜNK AZ INTÉZET MA RÓLUNK ÍRTÁK GALÉRIA KVÍZJÁTÉK KIADVÁNYAINK AJÁNLÁSOK Szerzök AZ INTÉZET 75 ÉVE


Rafał Wiśniewski Rafał Wiśniewski

Igazgató 1992-97

1992 nyarán vettem át a Nagymező utcai Intézet vezetését és 1997-ben, szintén nyáron hagytam el azt. De az ott eltöltött 5 évet egész korszaknak is nevezhetném, mert ebben az időben alapvetően megváltozott Lengyelország magyarországi helyzete és megítélése. A XX. század 90-es éveinek kezdetén a Duna menti társadalom jelentős csoportjaiban élt az a sztereotípia, miszerint Lengyelország, mint állam – elsősorban gazdasági vonatkozásban – szinte teljesen tönkrement, Magyarországhoz viszonyítva politikailag is ingatag, nemzetközi viszonylatban pedig várhatóan hosszabb utat kell megtennie mind a NATO-hoz, mind az európai közösséghez való csatlakozásáig. Sokakban tovább élt a 80-as évek Lengyelország-képe. Csupán egy megnyilvánulása volt ennek a jelenségnek, hogy alkalmanként megcsörrent a telefon, a telefonálók pedig azt akarták tudni, hogy egy lengyelországi autótúra előtt kirendeltségünknél beszerezhetnek- e benzin- vagy húsjegyeket.

Roman Opałka a Lengyel Intézetben (1997)
Roman Opałka a Lengyel Intézetben (1997)

1997-ben azonban már minden teljesen másképpen festett, igaz még mindig nagyon messze jártunk az álomképtől. Ekkor már maga Lengyelország is – Magyarországgal közösen – NATO partnerjelöltnek számított, és már nem csupán a „sokkterápia”, de a dinamikus fejlődés időszakát is maga mögött tudhatta. Sőt, úgy tűnt, hogy ez utóbbi csak most kezd kibontakozni. Maga a Nagymező utcai kirendeltség is lassanként elfeledte régi problémáit. Néhány éve már az ország költségvetéséből finanszírozták, sőt berendezésének modernizálására is kapott fedezetet. Eltűnt az Andrássy úti üzlet, de megmaradt a helyisége. Homlokegyenest megváltozott a legtöbb dolgozó alkalmazási formája és fizetésük szintje is. De ami még fontosabb, hogy a kirendeltség egyenjogú alapon csatlakozhatott a Lengyel Intézetek – akkoriban még csak európai – hálózatához. És annak ellenére, hogy a nyelvoktatás sosem volt a külföldi Lengyel Intézetek fő célja, 1997-ben a budapesti Lengyel Intézet már a Goethe és a Francia Intézet, illetve a British Council egyenrangú partnerének tekinthette magát (még ha nem is volt olyan gazdag).

A lengyel kultúra magyarországi bemutatkozása céljából megrendezett Polonia Expressz plakátja
A lengyel kultúra magyarországi bemutatkozása céljából megrendezett Polonia Expressz plakátja

Ugyanakkor 1992 őszétől kezdve alapvetően bővült az Intézet programkínálata is. Külön hangsúlyt helyeztünk arra, hogy kirendeltségünk az érdekelt magyarok és az új Lengyelország közötti autentikus kommunikációs platformmá váljon. Ezért Lengyelországot komplex egységként értelmeztük, és nem csupán a kulturális örökségünkre, vagy a kultúra terén rejlő kortárs fejlődési lehetőségekre koncentráltunk. Ennek a megközelítésnek köszönhetően a következő hónapokban és években az Intézetben más szakterületek olyan kiváló lengyel (és magyar) képviselői is felléptek, akik közül érdemes megemlíteni Göncz Árpád, Sólyom László (az Alkotmánybíróság akkori elnöke) és Lech Wałęsa köztársasági elnököket, Leszek Balcerowicz miniszterelnököt, Władysław Bartoszewski professzort, a XX. századi történelmünk élő tanúját, Ewa Łętowskát, az állampolgári jogok volt biztosát, a kiváló eszmetörténész Marcin Król profes�- szort, illetve a szociológus Jadwiga Staniszkis profes�- szor asszonyt. Természetesen biztosítottuk, hogy a két kultúra közötti párbeszéd keretében a legnevesebb alkotók találkozzanak, ugyanakkor törekedtünk azokat is meghívni, akik éppen csak elindultak a nagy karrier felé vezető úton. Koncepciónk lényege inkább magyarlengyel találkozók kezdeményezése, mint egyoldalú bemutatók szervezése volt. Ezért is töltöttek be fontos szerepet azok a magyar vendégek/előadók, valamint magyar polonisták és Lengyelország-szakértők, akik Intézetünket tanácsaikkal, javaslataikkal és jelenlétükkel támogatták. Nehéz is lenne a teljesség igényével felsorolni minden fontos nevet.

A Plakát és történelem. A demokráciához vezető rögös út Lengyelországban Zbigniew Romaszewski szenátor részvételével a Budapesti Történeti Múzeumban (2001)
A Plakát és történelem. A demokráciához vezető rögös út Lengyelországban Zbigniew Romaszewski szenátor részvételével a Budapesti Történeti Múzeumban (2001)



   


LENGYELORSZÁG – MŰVÉSZET 1945-1996, Balról: Jerger Krisztina, Anda Rottenberg, Beke László, Rafał Wiśniewski (1997)
LENGYELORSZÁG – MŰVÉSZET 1945-1996, Balról: Jerger Krisztina, Anda Rottenberg, Beke László, Rafał Wiśniewski (1997)

Az Intézet tudatosan be akarta mutatni – különösen a fiatalabb magyar generációknak – a legszélesebb értelemben vett lengyelséget és kultúráját, annak teljes történelmi, regionális és eszmei sokoldalúságában. Mindez nem volt egyszerű feladat a Lengyelországban és Magyarországon dúló éles politikai viták időszakában. A kulturális diplomácia éppen csak elkezdte kiépíteni autonómiáját és megteremteni tekintélyét. Valóban nagy ellenállóképességgel kellett bírnunk, hogy a mindennapokban türelmesen magyarázhassuk: „Az Intézet megkülönböztetés nélkül, minden magyar érdeklődőnek szeretné bemutatni mindazt, ami Lengyelországban értékes – kapuinkat mindig tágra nyitjuk, így nálunk azok is találkozhatnak egymással, akik másutt nem szívesen teszik ezt.” A kultúra vonatkozásában az Intézet két alapvető irányban tevékenykedett. Egyrészt következetesen megvalósította azt a programot, amelynek keretében nemcsak vendéglátóként szerepelt székhelyén, de ki is mozdult mindazon helyekre, ahol elérhette a magyar közönséget. Ezzel a stratégiával Intézetünk jelentősen kibővítette partnereinek és közönségének körét. Másrészt – és talán ez még fontosabb – hozzájárultunk ahhoz, hogy a magyar intézmények többszáz kapcsolatot építsenek ki és elevenítsenek fel Lengyelországgal, majd a későbbiekben már az Intézet közreműködése nélkül ápolják azokat. Ugyanakkor az Intézet tevékenységével is igyekezett maximálisan kitágítani a kultúra fogalmát. Mai szemszögből mindez természetesnek tűnik, de nem így volt ez akkoriban, amikor úgy döntöttünk, hogy különféle projektek keretében bemutatjuk Magyarországon az új lengyel építészetet, sajtó- és szociofotót, a kísérleti filmet és rajzfilmet, illetve a néprajzot.

A Lengyel Intézet első logója (1994-2010; terv. Krzysztof Ducki)
A Lengyel Intézet első logója (1994-2010; terv. Krzysztof Ducki)

Az organikus szemléletmód megkoronázását az 1997 első felében megvalósított Polonia Expressz nevű fesztivál jelentette. Ez a rendezvény számított akkoriban a modern lengyel kultúra legnagyobb történelmimegnyilvánulásának az egész világon. Ennek visszhangjaként valósultak meg később olyan megaprojektek, mint a belgiumi Europalia, a Lengyel Szezonok Ausztriában, Spanyolországban, Oroszországban vagy Ukrajnában, sőt Izraelben is, illetve a nagy-britanniai Polska!Year.

A Szolidaritás kitüntetés átadása az Országházban (2005)
A Szolidaritás kitüntetés átadása az Országházban (2005)

Ha ma megkérdeznék tőlem, mit tartok intézeti igazgatóságom legjelentősebb konkrét sikerének, akkor mindenekelőtt a magyar barátaink tollából származó kiadványokat sorolnám fel. Ezek a publikációk időnként a mi kisebb támogatásunkkal, de mindenképpen a magyarok személyes részvételével valósultak meg, így például: Szokolay Katalin professzorasszony lengyel történelme, Molnár István professzor úr lengyel irodalomtörténete, Kovács István könyvei, a Lengyelország és Közép-Európa történelmét feldolgozó mű Andrzej Paczkowski professzor és Oskar Halecki tollából (ez utóbbi 1939- ben miniszterként döntött a Budapesti Lengyel Intézet megnyitásáról)... És még sorolhatnám (hiszen illene is folytatni a felsorolást).

Teresa Sadowska (1997)
Teresa Sadowska (1997)

Az – abban az időben – optimális feltételek, a bátor koncepciók és a szívélyes partnerek azonban nem jelentettek volna semmit, ha az Intézet csapata nem akarta volna és ne lett volna képes kihasználni ezt a lehetőséget. Jómagam voltam talán az Intézet első olyan igazgatója, aki egész megbízatása alatt helyettes nélkül tevékenykedett. De magam mellettem tudhattam egy rendkívüli alkalmazotti gárdát, melyben magyarok és lengyelek is dolgoztak (ez utóbbiak évek óta már Magyarországon éltek, ismerték és szerették az országot). A csapat részben változó összetételben működött (bár voltak, akik mindvégig kitartottak velem, mint pl. Teresa Sadowska és Kocsis Zoltán), de lelkesedése és önfeláldozása kimondottan ragályos volt. Az Intézet minden akkori dolgozójának tisztelettel és elismeréssel tartozom.

Kirchkeszner Ágnes, Rafał Wiśniewski (1997)
Kirchkeszner Ágnes, Rafał Wiśniewski (1997)

TÖRTÉNETE INTÉZET

» Történetünk » Mérföldkövek » Székhelyek » Érdekességek

VISSZAEMLÉKEZÉSEK

» Tadeusz Olszański » Konrad Sutarski » Rafał Wiśniewski » Barbara Wiechno » Maciej Szymanowski » Roland Chojnacki » Arkadiusz Bernaś





@2014 Lengyel Intézet, Budapest

1065 Budapest, Nagymező utca 15.



Impresszum | Köszönetnyilvánítás